* A blogom első díja!

Sziasztok! (:

HÚHÚÚÚÚ!

Na jó, ezt most ki kellett engednem. :D Ugyanis annyira boldog vagyok! Megkaptam életem első díját, nem mástól, mint DreamerGirl-től! Elmondhatatlanul jól esett, hogy rám gondolt... Hmmm! Nagyon szépen köszönöm neki! (:♥♥♥

Szabályok:

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

11 dolog, amit mondanom kell magamról... Nos akkor:

1.) Önbizalomhiányos vagyok, és lusta. Ez a kettő borzasztó párosítás, de legalább megszerettem írni ezáltal.

2.) A legnagyobb álmom, hogy egyszer olyan sikeres írónő legyen, mint mondjuk J. K. Rowling, vagy Stephenie Meyer...

3.) Nem szeretek szoknyát hordani.

4.) A barátaim előtt titkolom, hogy #Directioner vagyok, mert félek, hogy kigúnyolnának...

5.) Manapság nem vagyok jó véleménnyel Harry-ről...

6.) A mostani telefonom egy iPhone 4S, és a jövőben szeretnék sok-sok Apple termék birtokosa lenni. (;

7.) A mostani kedvenc számom az As long as you love me JB-től... És érdekes, eddig szinte utáltam JB-t. xD

8.) A fő ihletforrásom a zene!

9.) Nem hiszem el, hogy Niall rengeteget eszik, hogy Liam fél a kanáltól és hogy Louis imádja a répát...

10.) Ha egyszer tudnék a srácokkal normálisan beszélni, akkor lehordanám Harry-t és Louis-t... Vagy ha nem is hordanám le, keményen elbeszélnék a fejükkel. Legfőképpen Harry-ével.

11.) Tudom, hogy a #10-es tény miatt most utálsz, de mivel én szeretlek téged, légy szíves, és ne hagyd itt a blogomat emiatt. ;D



Kérdések:

1.: Hány blogot írsz?

Tudom, hogy vannak, akik akár tízet is írnak... De nekem erre sajnos nincs időm, ráadásul csak egybe tudom beleélni magamat igazán. Szóval igen, csak egyet.

2.: Melyik a kedvenc dalod a One Directiontől?

Nem tudok választani a Gotta be you és az I want között... Mindkettő remek szám, és van mondanivalója... nem is kevés!

3.: Mióta blogolsz?

Bevallom, nem túl régóta! Még júliusban nyitottam a blogot, de augusztus elsején érkezett az első fejezet. De azelőtt is volt egy blogom... Csak az nem volt túlságosan az enyém, nem tudtam beleélni magam, szóval abbahagytam.

4.: Mi a kedvenc ételed?

Egyértelmű: carbonara spagetti! :D

5.: Melyik blogot olvastad utoljára?

Legutóbb Car Mechanik Girl-t olvastam DreamerGirltől. (Tőle kaptam a díjat! :D)

6.: Melyik városba utaznál el legszívesebben?

Londonba! És lehet, hogy nem méltó a válaszom egy #Directionerhez, de én nem a fiúk miatt mennék oda. Napallergiám van, tehát nekem az örökös felhő és eső pont jó... Ráadásul abszolút művészlélek vagyok, és az eső hatására nekem ömlik az ihlet... (; De mégis egy valami fogott meg Londonban: az angol elegancia. Imádom az angol nyelvet, az angolok stílusát, a házakat, a várost, mindent! Egész Angliát, de legfőképpen aLondont! (;

7.: Van háziállatod?

Van, egy kutyám, Honey. (;

8.: Van kedvenc sportolód?

Nem mondhatnám, mivel nem vagyok sportember. );

9.: Ki az a személy, akiért az életed is feláldoznád?

A keresztlányom, Linda, és a nővérem, Agnes. Értük bármit megtennék, akár az életemet is feláldoznám. De a kutyámat is nagyon szeretem. Mondhatni ő a lelki társam. ;D

10.: Melyik a kedvenc filmed?

Hümhümhüm... Azt hiszem, a kedvenc filmem a Szeretném, ha szeretnél, JLo-val. :D

11.: Van kedvenc sorozatod?

Of course I have! ;D A kedvenc sorozatom a Született feleségek! Imádooom! ;P

Akiknek küldöm:

Sarah

selma.s.

Alexa L. Wozde

Kérdéseim nekik:

1.) Mik a terveid az írással?

2.) Fanfictionön kívül írsz mást is? És ha igen, mit?

3.) Van olyan álmod, ami nagy, és megosztanád? Ha igen, írd le! 

4.) Sportolsz valamit? 

5.) Benne vagy valamilyen kreatív programba az íráson kívül? Rajz/szobrászatének/zene/tánc/egyéb

6.) Vannak állataid? És ha igen, milyenek?

7.) Milyen típusú zenéket hallgatsz?

8.) Ki a kedvenc bloggered?

9.) Olvasol más blogokat is? És ha igen, azok fanficek?

10.) Melyik a kedvenc együttesed/énekesed?

11.) Társasági ember vagy, vagy inkább zárkózott?

5. FEJEZET - Best Thing - One Direction Fanfic

Best thing...

5. fejezet

Harry problémái

Sziasztok! (:

Győőő, túl vagyunk az 1400 oldalletöltésen. O.O * elcsodálkozik * Soha életbe nem gondoltam volna, hogy ezt a számot mi túllépjük... És tudjátok, hogy kinek köszönhető ez? Marha egyszerű!
NEKTEK!
Annyira köszönök minden komit, támogatást, látogatást, rendszeres olvasót... Ti vagytok a legjobbak! Köszönöm! ♥
Egyéb:
Ma ugyan elég húzós napom volt, Dodó a legjobb barátnőm, tehát úgy döntöttem, hogy ma ő fogja eldönteni, hogy kinek a szemszögéből íródjon a történet. Ő Niallt választotta, így értelem szerűen az ő szemszögéből lett megírva. :D Remélem tetszeni fog nektek! :D
És még egy apró információ:
Ha bekövettek twitteren (@CiaraWoodville), és írtok nekem egy üzit vagy egy tweetet, akkor a következő fejezet ti választhatjátok ki, hogy kinek a szemszögéből íródjon. ^^

Mindenkit ölel, - Ciara

NIALL HORAN SZEMSZÖGE

Az utóbbi időben nagyon sokat foglalkoztatott a gondolat, hogy mi a franc történt Harry-vel. Merthogy valami történt, az már biztos, és képtelen vagyok eldönteni, hogy ez a történés jó vagy rossz-e.
Két hónappal ezelőtt még búskomor volt, vagy ha nem is búskomor, akkor inkább úgy mondanám, hogy céltalan. Céltalan az élettel kapcsolatban, céltalan mindennel szemben. Nem volt egy normális barátnője, akit bemutathatott volna a népnek (na jó, az most sincs...), és nem voltak normális gondolatai. Folyton csak arról hablatyolt, hogy az élet milyen szar.
Ha engem kérdeznek, én azt mondom, hogy relatív. Az élet lehet jó, az élet lehet rossz, attól függ, hogy hova születsz és mi a kijelölt utad. Én mindig is szerencsésnek éreztem magam attól függetlenül, hogy én vagyok az a személy a bandában, akit a legkevésbé szeretnek az emberek. Nem vagyok olyan jóképű, mint Liam, nincs olyan göndör hajkoronám, mint Harry-nek, és nincs is olyan rosszfiús pillantásom, mint Zaynnek. De én én vagyok, és ez a a dolog, amit sohasem fogok feladni. Az, amiben sohasem fogok változni, még akkor sem, ha a menedzsment ezt akarja. Én Niall vagyok Mullingarből, nem pedig Nialler az 1D-ből. És egy így is marad.
Hiába én vagyok a legkevésbé kedvelt, akkor sem szomorkodom. Így is sokan szeretnek, és elképeszt, hogy egyes rajongók mit meg nem tesznek a kedvünkért. És ezt most nem a perverz értelemben gondolom, hanem az olyan gesztusokból, mint amikor odajönnek az utcán, és érdeklődnek, hogy tényleg kiléptem-e a bandából. Ilyenkor halványan elmosolyodok, és annyit mondok, hogy “Nem, persze, hogy nem!”, mire ők nyugodt sóhajtással felelnek. Aggódnak értem, és ez tetszik.
Viszont ott van Harry, akivel bárki a világon cserélne, még talán Lady Gaga is, de az is lehet, hogy Barack Obama is beállna a sorba... Sőt, mi a királynőt említettem már? Nem, nem csak viccelek. Na szóval ott van Harry, akinek az élete egyszerűen tökéletes. Nincsenek elcsúfító pacák, mint amilyenek az enyémben vannak, és nincsenek gondjai a külsejével ...ami nekem szintén van. Nem, az ő élete maga a földi mennyország; rengeteg pénz, hírnév, kedves arc és az a sok nő... az a sok nő, akiket megszeret egy éjszakára, de másnapra már a nevüket sem tudja. Hölgyeim és Uraim, Harry Styles, a macsó szoknyavadász, aki mellesleg kőgazdag.
És az élete mégis szar, ahogyan ő fogalmazott. De kérdem én: Miért? Mi lehetett a gond, két és fél hónappal ezelőtt, amiért annyira magába zuhant? Mi lehetett az a fontos dolog, amit csak Louis-nak mondott el? Miért depressziózott éjjel-nappal? Mi történt két és fél hónappal ezelőtt?
De talán - súgta meg egy aprócska hang a fejemben. - Talán az a depressziós időszak sokkal elviselhetőbb volt, mint  mostani.
Nem, ezt gyorsan verd ki a fejedből, Niall!
Rendben, azt hiszem, itt az ideje, hogy tisztázzam a dolgokat ahelyett, hogy itt üres mondatokkal hablatyolok össze-vissza. Mert ez így senki sem érti. Na szóval. Azzal már tisztában vagytok, hogy milyen volt a világnézete két és fél hónappal ezelőtt. De itt a lényeg. Ilyen volt. Ugyanis mára már sokkal rosszabb lett, és a rossz alatt nem azt értem, hogy szomorúbb sőt.. Boldog. Boldog, de mégis elviselhetetlen. Rosszabb!
Valami történt két és fél hónappal ezelőtt, aminek hatására pillanatok alatt megváltozott. KIivirult, sőt, üde lett... És teljes erőbedobással koncentrált a munkára. Folyton csak azt hangoztatta, hogy “Srácok, mindenhova el kell jusson a hírünk!”. De nem tudtam mire vélni a mondatait. És nem a mai napig nem tudom.
Valamit titkol előlünk, és nem tudnom, hogy aggódjak, vagy örüljek... Mert ő végül is boldog, aminek örülök, hiszen akkor látta utoljára ilyennek, amikor... na jó, sohasem láttam még őt ilyennek. Boldog, és ez tetszik, de még mindig beárnyékolja valami a rózsaszín felhőket, és ez az, ami idegesítővé teszi az új Harry-t.
Harry-nek hangulatváltozásai vannak. Igen, igen... jól hallottad. Harry Styles az egyik pillanatokban három méterrel a felhők fölött jár, a másikban pedig úgy szűköl, mintha a pokol tüze égetné a csinos kis pofiját. Nem tudom, hogy mit történik ilyenkor vele, de a boldog Harry sehol sincsen ezekben a percekben. És én aggódom. Pont, amikor már azt érezném, hogy minden rendben van vele, akkor kezd el sopánkodni. És félek, nagyon nagyon félek, hogy a fájdalmát valami rosszabb dologba fogja fojtani, mint az alkohol és a nők.
De ekkor, megszakítva a saját magammal folytatott gondolatmenetemet, megcsörrent a telefonom.
Új üzenet: Justin Bieber - Megszereztem. Aláírta a szerződést.
Elmosolyodtam Justin szeszélyes csajozási technikáján, majd nagy sóhajjal a konyha felé vettem az irányt. A rajongók kitalációja, hogy megrögzött bélpoklos vagyok, és állandóan eszem. Tény, hogy a kedvenc éttermem a Nando’s, és sokat is járok oda, de attól még ugyanannyi kaját eszek meg, és annyiszor, mint mondjuk Louis.
Pár perc múlva megint megcsörren a telefonom:
Új üzenet - Justin Bieber. Figyeld a twitteremet!
Egy szemöldökfelvonási idő alatt felmentem twitterre, de eközben a másik kezem a hűtőben kutakodott
Amikor megláttam Justin adatlapját, elkerekedett a szemem.
@justinbieber
Atya ég! Ez a lány őstehetség! Egy hónap, és jön a közös számunk! Addig is... #SophieMonroe (Mivel nincs twittere...)

A srác merész, gondoltam, majd becsaptam a hűtő ajtaját.

4. FEJEZET - Best Thing - One Direction Fanfic

Best thing...
4. fejezet
Egy depressziós korszak kezdete

Sziasztok! (:

Nos, ez a fejezet rövidke lett, de gyorsan be akartam fejezni, hogy Dodónak legyen mit olvasnia. :P Ugyanis drága Dodóm elkapott valamit, én meg úgy döntöttem, hogy így, gépen keresztül ez lesz a legjobb orvosság, amit neki adhatok. (:
Egyéb:
Kicsit irreálisan tudom csak kiejteni a számon - (vagy éppen leírni a Drive-ba...) - , hogy átléptük az 1200 oldalmegtekintést, és hamarosan az 1300-at is megugorjuk. Álmodom, azt hiszem csak álmodok...
Még valami:
Szeretném megköszönni mind a 9 (KILENC!) rendszeres olvasót, és azt a sok-sok kommentet, amit itt hagytok nekem. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen jól esik ez nekem... Imádlak titeket, srácok! <3

Minden ölel, puszil, és a többi (:D), - Ciara

3 hónappal ezelőtt

Harry Styles szemszöge


Sohasem gondoltam arra, hogy valaha is szerelmes leszek. A munkámból adódóan nincs időm lányokkal törődni, ha meg mégis, akkor valószínűleg csak egy éjszakára.
Pontosan ezért lepődtem meg nagyon, amikor mégis megtalált ez a különleges érzés. Bár elég furcsa módon.
Emlékszem a napra - szombat volt, és esett az eső, mint az ahogy szokott Londonban. Szabadnapom volt, de csak azért, mert egy kicsit begyulladtak a hangszálaim a túlzott énekléstől. A titkos, belvárosi lakásomban gubbasztottam, egy csésze forró teával a kezemben, miközben a laptopomat bámultam, és próbáltam nem szenvedni.
A vihar tombolt, ugyanúgy, mint a torkomban égő gyulladás. Szorosabbra húztam magam körül a plédet, és a kezemet a gőzölgő folyadék felé tettem. Jól esett a meleg.
Próbáltam felhívni Lou-t, Zayn, Liamet vagy Niallt, de mivel stúdióztak, mindegyikük telefonja lehalkítva pihent a kabátzsebükben. Igazi barátaim pedig nem voltak - hogy is lehetett volna, amikor mindegyikük kihasznált? - hiszen senki sem értette a hírnevem forrását és a sikereimet.
Miközben magányosan rátelepedtem az ál-twitteremre, eszembe jutott egy név, amivel már oly rég találkoztam; egy név, kinek tulajdonosa a legalkalmasabb ember a világon, hogy felvidítson. És ez a név nem más, mint Ed Sheeran.
Rögtön kezembe kaptam a telefonomat, ami mellettem pihent ledobva a szófán, és elkezdtem kikeresni Ed nevét a kontaktok között. Mivel a kedvencek menüben volt, hamar megtaláltam, és rögtön csörgetni kezdtem.
- Harry barátom - szólt bele barátságos hangján. - Hogy s mint?
- Ed - válaszoltam elgyötört hangon. - Szükségem lenne most egy barátra.
- Azonnal ott vagyok - mondta még, majd hallottam, ahogy záródik a bejárati ajtó. És letette.
Negyed órán keresztül vártam rá. Az ember el sem hinné, hogy én, akinek több, mint négymillió követője van twitteren, magányos lehetek. De hát ez van...
Sokat gondolkodom azon - sajnos egyre többet - , hogy milyen lenne megint normális életet élni. Ha kitörölhetném az emberek emlékeit, és én nem lennék többé világsztár, nem ismerne senki sem, csak a családom. Nem kellene ez az óriási vagyon - sem az Audi, se a lakások, se semmi. Csak magányt szeretnék, és igazi barátokat...
Ebben a pillanatban betoppant Ed. Kezében két nagy papírzacskó, az egyiken a Starbucks logója szerepelt, a másikon a Tesco-é. Áhá, tehát ezért késett sokat a fiatalember.
- Hoztam nutellát, gofrit meg kávét a Starbuckból. - Bólintottam. - Harold, mi bajod van? - huppant le mellém a szófára. Megjegyzem, mindössze egy centi kellett, hogy ne zúzza össze a telefonomat.
- Nem akarok sztár lenni - jelentettem ki. - Nem akarok ismert lenni.
- Mi történt? Mesélj!
És azzal szépen lassan elkezdtem mesélni azt, ami már régóta érik bennem. Amit egyedül csak Louis tud, senki más a bandából. Elkezdtem neki mesélni az igazat.
Elgyötört közhely már, hogy az igazság fáj. Elgyötört, elhasznált, de attól még igaz. Az igazság rendesen fáj. És amikor olyan emberről bizonyítják be az igazat, akikről nm gondolnád, akkor bizony fájdalmaid lesznek, és ezek n feltétlenül fizikai fájdalmak. Bár, ha engem kérdeznek, inkább ezerszer elviselnék egy kartörést, mintsem tovább kelljen ezt csinálnom.
- Hé, haver - szólalt meg, amikor már befejeztem a mondandómat. - Tudom, mire van szükséged. Ezen én is átmentem! Még öngyilkos is akartam lenni... De tudod mi segített?
- Na mi?
- Az, hogy minden nap minden percében, amikor csak akarok, akkor lehetek átlagos srác.
Elkerekedett a szemem. - Ezt mégis hogy éred el? Maszkot hordasz? Vagy mi?
- Dehogyis, te barom! - nevetett fel. - Csináltam egy ál-twittert.
- Nekem is van ál-twitterem, nyugi... Több is.
- Nem rajogói twittert! Hanem egy sima twittert. Mintha nem is ismernéd a One Directiont. Egy hétköznapi fiú hétköznapi twitterfiókját csináld meg.
- Rendben - bólintottam. Ha ez kell, hogy megint jól érezzem magam, akkor ezt fogom tenni.
- Jaj, majdnem elfelejtettem! - vágott közbe. - Mutatok egy videót egy oltári csajról!
- Ed, most nincs kedvem pornót nézni - szóltam lehangoltan.
- Nem pornó! Miért kell neked állandóan a szexre gondolni? - nevetett fel.
- Ha nem pornó, akkor mi a fészkes fenét akarsz nekem mutatni?
- Csak egy lányt - mondta nemes egyszerűséggel.
- Na jó.
Kivette az ölemből a laptopot, majd felment a legnagyobb videómegosztóra, a youtube-ra. Beírta a következőt a keresőbe: “Sophie Monroe sings My heart will go on”, majd megnyomta az entert, és várt. Pár pillanat már több tíz videó állt ott attól a bizonyos Sophie-tól.
- Ez meg ki a franc? - akadtam fel. Ugyan mit érdekelnek engem apró tehetséggel megáldott dalospacsirták?
- Türelmetlen vagy - sóhajtott Ed, majd elindította a videót.
És ott történt, azon pillanatok valamelyikében, hogy rám talált a szerelem.

3. FEJEZET - Best Thing - One Direction Fanfic

Best thing...
3. fejezet
Hullámok tengerében


Sziasztok! (:

A mai nap óriási meglepetés ért, ugyanis ELÉRTÜK AZ 1000 OLDALLETÖLTÉST! Elképzelhetetlenül büszke vagyok, főként rátok, srácok, amiért ennyi segítettetek nekem mindenben, de legfőképpen Dodóra, aki az egyik legjobb barátnőm, és aki a legfőbb oka, hogy kitartok a blogom mellett!

Köszönöm nektek! (:

Ünneplésül itt harmadik fejezet, ami nem lett túl jó, hiszen sebtében állítottam össze, de egyszerűen képtelen voltam a mai nap úgy lefeküdni, hogy nem ünnepeltük meg ezt a csodás napot! (:

Csók mindenkinek! (:, - Ciara

A cél ott lebegett a szemem előtt, nekem csak el kellett kapnom. Miközben átszeltem a szobát - Justinnal a nyomomban - eldöntöttem, hogy igenis, megváltoztatom az életemet.
Sohasem voltam átlagos, de nem a különleges értelemben, hanem az unalmasban. Nem tartoztam azokhoz a mindennapi lányokhoz, akik buta dolgokat képesek tenni azért, hogy aláírást vagy fényképet szerezzenek kedvencüktől, aztán amikor az megvan, akkor úgy sikoltoznak, mint akit éppen megölni készülnek.
Nem, határozottan állíthatom, hogy én sohasem voltam ilyen. Mindig is a csendes kategóriába tartoztam - ha fájt valami, magamba tartottam, ha bántott valami, magamba tartottam, úgy, ahogyan minden más negatív dolgoz az életemben. Sohasem osztottam meg semmit senkivel, bár tény, hogy nem is nagyon tudtam volna. Anyámra ugyebár nem számíthattam a válás miatt, Apa pedig egyáltalán nem alkalmas arra, hogy kisírjam a vállán magamat. Egyedül Diana barátnőm volt az, aki meghallgatott, és tanácsokat is adott, de ő viszont már a hétköznapi, sikítozó lány kategóriába tartozott. Így hát őt is kihúztam.
Unalmas voltam, és zárkózott. Sohasem mutattam ki az érzéseimet senkinek, még annak a maroknyi barátikörömnek sem. De nekem jó volt így - vagyis, nem volt jó, hanem inkább elviseltem. Igen, ez a helyes kifejezés.
Eltűrtem életem minden egyes semmitmondó napját, hogy aztán felkelve megéljek egy másikat. Viszont a várva-várt változás sohasem következett be - én ugyanolyan maradtam, mint mindig.
Persze, mindig törekedtem arra, hogy ha majd egyszer egyedül élő - mert hát ki a franc akarna velem lenni? - vén lányként meghalok, akkor az emberek úgy emlékezzenek rám, mint Sophie-ra, aki kedves volt mindenkivel. Próbáltam segíteni azokon, akiknek szüksége volt rám, még úgy is, hogy én sohasem fogadtam el a nekem felkínált kezet.
Sokszor úgy érzem, hogy az életem olyan, mint egy pohár víz: íztelen. Se íze, se bűze, de még színe sincs. Átlátsz rajta, és tökéletesen tudod, hogy mi vár az üveg másik oldalán. Viszont azon a napon, amikor Justin, Jason és Scott meglátogattak, valahogy megfordult bennem ez az érzés. Úgy éreztem, hogy a jövőm közel sem olyan biztos már, mint ahogyan addig hittem.
És tényleg nem.
Miközben ezt átgondoltam, már be is értem a kicsinyke dohányzóasztal elé, ahol Jason és Scott ültek.
- Na végre, királylány, megérkeztél! - állt fel Scott a helyéről. A szivarjának már nyoma sem volt, szerencsére, mivel utálom a cigifüstüt.
Hátrapillantottam Justinra, akit mindössze negyed órája ismertem, de mégis úgy éreztem, hogy rokonlelkek vagyunk. Barátságosan, bátorítóan elmosolyodott, mire én leültem a Scottal szemben lévő fotelbe.
- Na szóval - kezdett bele rövid torok köszörülés után Jason. - Három szerződést kell aláírnod. Mielőtt elolvasnád, szeretném leszögezni, hogy reggel mindhármat elküldtem apádnak emailben, aki rábólintott a dologra. De azért olvasd el mindenképp!
Bólintottam, majd elkezdtem olvasni a hosszú sorokat. Legalább negyed órán keresztül ültünk ott, mire elolvastam. De megérte.
Abban a pillanatban, amikor kezembe ragadtam a tollat, hogy aláírjam a nyomtatványt, valami tudatosult bennem.
Aznap kaptam egy lehetőséget - egy lehetőséget, amit semmiképp nem szabad visszautasítani. Talán híres leszek, talán nem; talán szeretni fognak az emberek, talán nem. De akkor is megvolt rá az alkalmam, hogy bizonyítsak. És éppen ezért vagyok marhára szerencsés.
Sok - de még mennyi! - embernek még csak lehetősége sincs arra, hogy megmutassa mit tud. Én pedig az ölembe kapom ezeket a perceket - sőt, házhoz jöttek.
Aztán a tollam hegye megérintette a vékony lapot, és az aláírásom mintáját hagyta rajta.
Vége, nem vonhatom vissza. Az életem megváltozott. Már most, pedig szinte semmit sem történt... vagy mégsem?
- Gratulálok, Kirlálylány! - mosolyodott el Scott, akik már régről csodáltam.
- Ügyes voltál - ölelt meg Justin.
- Remek, végre mehetek haza! - kiáltott fel Jason.
Elmosolyodtam, majd elköszöntem Jasontől és Justintól, akik éppen indulni készültek. Scott még maradt, mert szeretett volna beavatni a piszkos kis részletekbe...
- Nos Királylány - szólalt meg, miután hangos huppanás után elfoglalta helyét az egyik kanapén. - Megírtam a programodat egy hónapra előre, de mielőtt átadnám, valami mást kell megmutassak neked. A stúdió lelkemre kötötte, hogy magyarázzam el neked, hogy nem volt még példa arra, hogy egy kezdő, ismeretlen előadónak ennyi pénzt adnak volna előre, úgy hogy még nem is ismerik. De tudnod kell, hogy Justin meggyőzte őket, hogy a duett után óriási rajongótáborod lesz.
- Úgy éred, hogy máris megkapom a pénzt...? - hitetlenkedtem. A szerződésben valami olyasmi állt, hogy a pénzt Jason fogja megtárgyalni a stúdióval. Hmmm....
- Igen, úgy - mondta, majd előhúzott egy csekket a zakója belső zsebéből. A kezembe adta, én pedig...
...elképedtem.
A csekken olyan összeg állt, amit valószínűleg akkor sem kerestem volna, ha még tízszer megszületek, plusz Apu mostani vagyonát is hozzászámoljuk.
- Ez... ez... - kezdtem bele, de megakadtam. Hirtelen émelyegni kezdtem, forgott körülöttem a világ...
- Na-na! - csitított Scott. - Ez egy egészen aprányi összeg a sztárvilágban! Ne aggódj! Ettől sokkal többet is fogsz kapni, ha majd befutsz!
- Aprányi összeg? - sipítoztam. - Scott, ez 500 000 font*!
Ajaj, a hangom valahogy nem stimmelt. Mintha féltem volna a szavaktól, amiket kiejtettem a számon. Mint amikor Voldemort nevét mondták a HP-ben...
- Hidd el nekem, lesz ettől több is! De azért igazán vicces az elképedésed. Egyébként pedig, ez a csekk már nem érvényes. Apád beváltotta, majd az egészen átutalta a bankszámládra.
- Nekem nincs is bankszámlám - ellenkeztem. Nehogy már egy ilyen összeget máshova utaljanak el!
- Nem volt, de most már van - jelentette ki. - Csináltam nekem, úgy, ahogyan twittert és facebook profilt is csinálni fogok. Együtt jár a sztársággal, hogy van bankszámlád.
- De én nem vagyok sztár - ellenkezdtem.
- Még nem vagy sztár - helyesbített. - De az leszel. Figyeld meg, egy hónap múlva már óriási koncertjeid lesznek!
- Az lehetetlen. Nincs akkora tehetségem!
- Tehetséges vagy, és van egy remek menedzsered - fényezte magát. - Mi kellhet még?
Felnevettem. - Semmi!
- Na látod - kacsintott. De most egyeztessük a tervet!
- Rendben - bólintottam.
Azzal előhúzott egy A/4-es lapot a mappájából. (Megjegyzem, az ő mappája sokkal véknyabb volt, mint Justiné, talán azért, mert én még nem futottam be, ahogyan Scott mondaná.)
A tervet egy szóval is tökéletesen tudnám jellemezni: sűrű! Majdnem minden napra kaptam valami feladatot, volt olyan, hogy a hétvégéket is betöltötték. De szerencsére Scott megmagyarázta nekem, hogy mire ez a hajtás.
- Azért ilyen sűrű a programod, mert a stúdió kikötötte, hogy ha már ennyi pénzt adnak neked az első albumodra, akkor legalább legyen kész egy hónap alatt. Ami azt illeti, az egész albumot egy hét alatt fogjuk felvenni, de ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük az elejétől! Hányadika is van ma? Ja igen, három. Szóval, ma írtuk alá a szerződéseket, mind a hármat. Egyet Justinnal, egyet velem, egyet pedig a stúdióval az albumodról.
Holnap szerda, azaz negyedike, és holnap után, csütörtök, azaz ötödike. Szabad vagy, az egyetlen feladatod, hogy összepakolj a hétvégére, ugyanis hatodikán utazunk Rómába. Hetedikén, szombaton is ott leszünk, majd csak nyolcadikán, vasárnap fogunk hazajönni. Stimm?
- Stimm - bólintottam. - De mi a francért megyünk Olaszorságba?
- Mert Justin meghívott. Tudja, hogy remekül írsz dalokat, így hát úgy döntött, hogy ezt ketten együtt fogjátok megírni. Megjegyzem, szerintem a srác beléd van zúgva, na de mindegy. Szóval vasárnap hazajövünk, hétfőn felvesszük a dalt Anglia legjobb stúdiójában. Elég népszerű a világ minden pontján. Kedden, azaz tizedikén megint utazunk, de most Párizsba, hogy leforgassuk a klipet. Remek, nem kell eltátani a szádat...Mehetünk tovább? Jó. Szóval tizenkettedikén, csütörtökön már jövünk is haza, de másnap, tizenharmadikán kezdődik csak az igaz hajtás. Több mint egy héten keresztül minden nap megjelenek egy emberkével, aki valahogyan át fog alakítani. Sminkessel, fodrásszal, kozmetikussal, meg ilyesmikkel, hogy a külsődet is rendbe tegyük.
Aztán, huszonegyedik jön a kedvencem, a várva várt pillanat a premier! Erre az alkalomra meghívtunk egy csomó hírességet, meg stúdióst és támogatót, hogy bemutassunk. Másnap pedig a nyilvánosság elé is kiterül a klip: az összes zenei csatorna és rádió megkapja. És ennyi volt a július! Augusztusról most még inkább nem beszélek, de otthon már készen van a terv.
Ja, és még valami: apád engedelmével kibéreltem neked egy 70 négyzetméteres lakást a belvárosban, hogy a lesifotósok ne találjanak meg. Minden stimm?
- Minden, de ez így...
- ...sok egyszerre, tudom, de most rohannom kell! Tárgyalok a stúdióval, a dalaidról. Megyek, megye, pusszancs!
- Pusszancs - válaszoltam volna a férfi szájából furcsának tűnő köszönésre, de egy szempillantás alatt eltűnt.
Miután elment, magamba roskadva öntudatlanul elmostam azt a pár bögrét, ami délutánról megmaradt, majd vacsora nélkül az ágyamba zuhantam, és a programot bámultam. Olyan hivatalos hangon volt megfogalmazva, így hát elővettem egy lapot meg egy tollat, és az én stílusomra írtam át. Még a múltat is beleírtam, vagy legalábbis az előző két napot. Miután átfogalmaztam, így nézett ki:

JÚLIUS 1.

JÚLIUS 2. Hívás Jason Starktól
Jason Stark, Justin Bieber menedzsere felhív egy ajánlattal, miszerint lehetőségem nyílik duettet énekelni Justinnal.

JÚLIUS 3. Szerződéskötés
Megkötjük a szerződést, amiben a közös szám és közös klip is benne van. + Egy másik szerződést kötök a menedzseremmel. + A stúdióval.

JÚLIUS 4.

JÚLIUS 5.

JÚLIUS 6. Komponálás
Justinnal és csapatával Rómába utazunk, hogy közösen megírjuk és megzenésítsük a dalt.

JÚLIUS 7. Komponálás
A római kirándulás második napja.

JÚLIUS 8. London
Hazautazás Rómából

JÚLIUS 9. Dal felvétele - Stúdió
Justinnal egy londoni stúdióban felvesszük a duettet.

JÚLIUS 10. Videoklipforgatás
Justinnal Párizsba utazunk, hogy klipet forgassunk.

JÚLIUS 11. Videoklipforgatás
A forgatás második napja.

JÚLIUS 12. London
Hazautazás Párizsbólból.

JÚLIUS 13. Átalakítás
8:00-ra megjelenik Scott egy stylisttal és egy Stacy nevű nővel, aki beavasson a “sztárbizniszbe”.

JÚLIUS 14. Átalakítás
8:00-ra megjelenik Scott egy fodrásszal.

JÚLIUS 15. Átalakítás
8:00-ra megjelenik Scott egy sminkessel.

JÚLIUS 16. Átalakítás
8:00-ra megjelenik Scott egy műkörmössel.

JÚLIUS 17. Átalakítás
8:00-ra megjelenik Scott egy kozmetikussal.

JÚLIUS 18. Átalakítás
8:00-ra megjelenik Scott, hogy elvigyen egy fogorvoshoz.

JÚLIUS 19. Átalakítás
8:00-ra megjelenik Scott egy masszőrrel.

JÚLIUS 21. Dal illetve klipremier
20:00-tól egy fogadással egybekötött premier a Royal Albert Hallban.

JÚLIUS 22. Szabadság

JÚLIUS 23.

JÚLIUS 24.

JÚLIUS 25.

JÚLIUS 26.

JÚLIUS 27.

JÚLIUS 28.

JÚLIUS 29.

JÚLIUS 30.


JÚLIUS 31.

Július utolsó hetének üressége aggasztott, ugyanúgy, mint ahogyan az ezernyi, fejemben robbantgató kérdések is.

Minek nekem saját lakás?
Honnan fogom azt kifizetni?
Mi lesz Apuval?
Miért utazok egy hónapon belül két helyre is?
Miért mentem bele ebbe az egészbe?
Meg fog változni az életem?
Miért írtam alá a szerződést?
Nem kellett volna...

Elkeseredtem, én hülye. Teljesen magamba zuhantam, mert féltem. Féltem, mert nem tudtam, hogy minek nézek elébe, és féltem a jövőtől, ami már kiszámíthatatlanná sűrítettek. Féltem, féltem és féltem - egészen addig, míg elő nem vettem ütött-kopott telefonomat, hogy megnézzem azt az emailt, amit még reggel kaptam.
Legalább hat percig töltött be a net - ezalatt rengeteget morgolódtam, és megfogadtam, hogy újdonsült pénzemből veszek egy új telefont másnap. No meg egy normális laptopot is, hiszen olyanom még úgysincs...
A levél egy számomra ismeretlen fiútól jött, a neve Larry Payne. Ki a franc lehet ez? - gontoltam, majd megniyottam a levelet.

Kedves Sophie!

Nem szeretnék tolakodni, de láttam a videóidat, és szerintem oltári tehetséges vagy. Nem is emiatt írok, hogy ömlengjek a hangodtól, hanem amiatt, mert találtam egy-két hibát az éneklésedben, amit kevés gyakorlással könnyen ki tudsz küszöbölni....

2 és 1/2-ik FEJEZET - Best thing - One Directio Fanfic

Best thing...

2 és 1/2-ik fejezet

Hol a csapda?

Sziasztok! (:

Nos, mivel átléptük a 800-as látogatottságot, ezért úgy döntöttem, hogy írok még egy részt. Persze, egy teljes fejezethez már nincs erőm így éjnek közepén, de egy felediket azért hoztam, mert jobb, mint a semmi, nem igaz? (:

Egy dolgot kérnék: Sok-sok-sok-sok és még egy pici kommentet, hogy tudjam, jó-e amit csinálok, vagy ha nem, akkor mit változtassak rajta. Higgyétek el, képes vagyok fejlődni, de ahhoz el kell mondani a hibáimat! (:

Csók, puszi, - Cee

Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy egyetlen nap - helyesbítek - fél nap leforgása alatt mennyi minden megváltozott.
Ott ültem a már unalmasan egyszerű nappalinkban, miközben Justin Bieber teát szolgált fel Scott Dawsonnak, Jason Stark pedig a mi dohányzó asztalunkon kotorászott még mindig a vastag irathalomban.
Ez egy álom... vagy mégsem? - gondoltam magamban.
Scott a legnagyobb lelki nyugalommal pöfékelt a kanapén, de Justin észrevette, hogy valami nem oké.
- Sophie, mielőtt belekezdenénk, beszélhetnénk egy fél percre? - nézett rám bátorítóan.
Bólintottam, majd nyeltem egyet, és ezzel a mozdulattal próbáltam lejjebb küzdeni a torkomban fészkelő, óriási gombócot. Felálltam Scott mellől, és besétáltam a konyhába Justin után.
- Figyelj - tette a kezeit a vállamra. - Ne görcsölj! Ne szorongj!
Vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem: - Álmodok - jelentettem ki. - Ez tuti egy álom.
- Akarod, hogy megcsípjelek? - rezegtette meg a szempilláját.
Felvontam a szemöldököm. - Köszi, azt hiszem, ezt most kihagyom.
A fiú öblösen felnevetett, majd átható pillantással kezdett el vizslatni engem, mire én teljesen zavarba jöttem. A nyelvem viszont közel sem érezte rosszul magát: úgy pörgött, mint egy roulette-golyó.
- Én csak... Tudod, hogy milyen baromi szerencsés vagyok? - hüledeztem. Magamban valahogy könnyebbnek tűnt kimondani ezeket a szavakat...
- Tudom - bólintott. - A legtöbb tehetséges ember évekig küzd a Youtube-bal, majd kisebb bandákba tömörülnek. Ha szerencséjük van, egy gyakorlott, de nem túl híres menedzser rájuk talál, de még így is évek múltál kapnak duettet híresebb, befutottabb emberektől.
- Akkor én miért...?
- Azért, mert úgy érzem, benned sokkal több van, mint amennyit megmutatsz, sőt, sokkal több mint amennyit valaha is hittél, hogy benned van... Nagyon... nagyon tehetséges lány vagy, Sophie. És azt akarom, hogy neked ne legyen olyan nehéz végigjárni az utadat, mint amennyire nekem volt...
Elhűltem szavainak hallatára. Ezt most... komolyan gondolta?
- De Justin, nekem nincs annyi pénzem, hogy egy ilyen drága menedzsert megfizessek... - kezdtem el sopánkodni. Nyugi, Sophie, ne most veszítsd el a fejed!
- Sophie - érintette meg az egyik ujjával az ajkaimat. - Emiatt ne aggódj, kérlek, ha hagyod, akkor Jason és Scott mindent elmondanak neked. Már egy hónapra előre megvan a programod. Scott gyakorlott. Tudja, hogyan lehet valakiből egy hónap alatt szupersztárt csinálni. Figyeld meg, hogy augusztus másodikán már kétmillió követőd lesz twitteren...
- Nincs is twitterem - vágtam közbe, de persze nem ez volt a fontos. Csak egyszerűen rossz volt hallgatni, hogy az életem megváltozik. Nem mintha nem ez lett volna egész életem legnagyobb álma, de ahogy Justin is mondta, a sztárrá válás évekig tart, nem pedig hetekig. Nekem nincs időm arra, hogy felkészüljek a hírnévre, és az ezzel járó gondokra.
Egy valamiben voltam biztos: abban, hogy jó vagyok. Tudtam, hogy ha a szívemet érintem meg, és a lelkemből merítek erőt, akkor képes leszek arra, hogy igaz énekesként lesöpörjek mindenkit a pályáról. Ebben száz százalékig biztos voltam.
Justin felvonta a szemöldökét furcsa kijelentésemre, majd újból rendezte vonásait, és megkérdezte: - Akkor mehetünk? Készen állsz?
- Készen - válaszoltam egy sóhajtással egybekötve. A nagy levegővételeknek egy célja volt: hogy lenyugodjak. Nem akartam izzadt homlokkal, és remegő kezekkel beszélni a jövőmről. Tisztában voltam vele, hogy az elkövetkezendő egy óra meghatározza az egész életemet. És minden rajtam múlik... - ezt az érzést nehéz lesz megszokni.
- Sophie Monroe - suttogta Justin halkan, de mégis ünnepélyesen. - Közlöm veled, hogy ez volt életed utolsó normális emberként eltöltött napod. Holnaptól minden megváltozik.
- Ha ezt nyugtatásnak akartad, akkor eléggé elcseszted - töröltem meg a homlokomat gyorsan egy zsepivel, majd rendezett szívveréssel és légzéssel elindultam a nappali felé, ahol két menedzser várt engem egy tucatnyi aláírandó szerződéssel. Mielőtt még beléptem volna a helyiségbe, csak egy dolog járt a fejemben: Ez nem így működik. Túl könnyű volt! Hol a csapda?
De aztán átléptem a küszöböt, és minden negatív gondolatot kiűztem a fejemből.

2. FEJEZET - Best Thing - One Direction Fanfic

Best thing...

2. fejezet

Csodálattal teli tekintetek

Sziasztok! (:

Hát, tudom, hogy rég volt fejezet, de elutaztam, és mivel a laptopom szervizbe van, ezért nem igazán tudtam írni. Remélem azért tetszik ez a rész is!

Az előző részhez - az elsőhöz - négy kommentet kaptam, aminek nagyon örülök, és nagyon-nagyon szépen köszönök! (:♥ Ha a kövihez érkezne mondjuk 7 komment, akkor lehetséges, hogy kihagyott jelenteket is közzétennék. :P
Az előző részhez érkezett kommentekért órási puszi jár:

- Dorinaa-nak,
- Timea-L-nek,
- Berni1DHoran-nak,
és végül, de nem utolsó sorban - @Vivchey_CoD-nak.

I ♥ Them! (:

Továbbá:
A héten átléptük a 700-as látogatást, aminek nagyon örülök, és nagyon köszönöm nektek! Kérlek, segítsetek nekem a terjeszkedésben azzal, hogy tweetelitek vagy posztoljátok a blogot, mert egy-két friss komment után nekem is megjön a kedvem az íráshoz, ami ahhoz vezet, hogy hamarabb lesz új fejezet! (:

Köszönet mindenért! (:
Lots of Love, - Ciara

/Photo by @Noricii/

AZNAPI ÚJSÁGCIKKEK, AMIK ÉRDEKELHETEK:

JUSTIN BIEBER - ELPIRULTAM
Tegnap éjjel JB és Usher bulizni mentek, de nem akárhová, hanem Londonba. Az este híres és méregdrága szórakozóhelyeken jártak, és ünnepeltek. Justin a következőket nyilatkozta: "Ünnepelek, mert ma igent mondott nekem életem szerelme." Vajon ez a titokztos hölgy az, akiről a tegnapi Popstars! című pletykalapban írtak?

JÚLIUS 3, kedd

JUSTIN BIEBER SZEMSZÖGE

Jason után szálltam ki a kocsiból - mert egyszerűen féltem. Egyedül az anyám és Usher tudta, hogy Sophie-t nem csak a tehetsége miatt kerestem fel. Na de kit érdekel ez? Ott volt előttem egy méterre és mégis képtelen voltam ránézni vagy megszólalni. Attól féltem, hogy nem olyannak ismer meg, mint amilyenre számított. Ettől tartottam a legjobban. Ekkor felcsendült Jason hangja: - Miss Monroe?
- Üdv! - szólalt meg azon a kellemesen csilingelő, de mégis lágy hangján. - Ön ugye Jason?
- Igen, én vagyok J, mint Justin menedzsere - nevetett fel Jason. Remek, kezdődik a "Na figyuzod milyen sztárt faragtam belőle?" duma. Hangja nagyképű színeket vett fel, arca ellágyult. Jason, Jason, Jason…
- Te pedig Justin - folytatta Sophie úgy, mintha meg se hallotta volna J kis meséjét.
Ekkor már köteles voltam felnézni.
Az ember el sem hiszi, hogy egy tizedmásodperc alatt - amikoris tekintetemet rá emeltem - mennyi minden megfordulhat a fejünkben. Bennem egy egész regény lezajlódott, annyira pörögtem az ereimben cikázó adrenalin hatása miatt.
Az első gondolataim közt volt valahol a tudat, hogy az ő szeme és az enyém pont úgy fúródtak egymáséba, mint ahogyan azt az első videóját látva vártam. De ott volt maga a látvány is: elképesztően hosszú, szőkésbarna haj, rózsás arc, pisze orr, majd kipukkanó ajkak, egy leheletnyit megcsillogtató, titokzatos dekoltázs és… azok a szemek!
A szemei a olyanok voltak, mint a tenger. Elképesztően kék, de nem az a hétköznapi világos, vagy az a sötét, amilyen Jasonnek van (kontaktlencse segítségével) hanem egy teljesen egyedi, csak a trópusokon látott szín, zöldes, türkizes tengerkék. És ezt a gyönyörű csodát hosszú, dús és tökéletesen fekete szempillahadsereg védelmezte.
- I-igen - dadogtam, mire a mellettem álló Jason szánakozó pillantásokat vetett rám.
De Sophie csak mosolygott
- Jöjjenek beljebb, kérem! - invitált minket a lány.
- Jaj, könyörgöm, tegeződjönk! - szólalt meg Jason a tipikus buzis hangján. Remek, Jason, égess le! No nem mintha nem lett volna elege belőlem Jasonnek, hiszen kijelentettem, hogyha nem szervez egy közös számot a lánnyal, akkor abbahagyom az éneklést. Ezért most meg van rám sértődve, és mindent elkövet, hogy Sophie megutáljon minket. Menedzserek...

SOPHIE MONROE SZEMSZÖGE

Miután megláttam Justint, és beszéltem is vele - igaz, csak annyit, hogy “Te meg Justin.” - azóta elkezdtem a hit útját járni. Elkezdtem hinni abban, hogy ez nem vicc. Justin Bieber, igen, igen, az a Justin Bieber velem - ismétlem - velem akar egy közös dalt. Oké, ez a valóság! Elhiszem! - ismételgettem magamban.
Azokban a pillanatokban, miközben beinvitáltam őket a házba, egy nagyon kellemes érzés fogott el. Olyan, mint amikor a tejcsokoládé elolvad a szádban, de még percek múlva is érzed a krémes ízt a nyelveden. Valahogy jól éreztem magam, kívül-belül. Mintha egy rózsaszín felhőben úszkáltam volna. Pedig, igazából akkor, amikor átléptem apámmal közös házunk küszöbét, még nem történt semmi sem... Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy csak akkor jött a java.
- Foglaljatok helyet! - mondtam kedvesen, miután megbeszéltük Jasonnel, hogy tegeződünk. Justin és Jason - utóbbi kevésbé - szimpatikusnak tűntek. Bár tény, Jasonről csak úgy sütött, hogy marha büszke arra, hogy befuttatta Justint. Ez érződött nagyképűen csengő hangján is.
- Köszönjük. - Justin viszont elég furcsa volt nekem. A vállát és a hátát végig befeszítette, mintha szorongott volna. Ennyire ki lett volna attól, hogy esetleg (olyan hülye lennék,) hogy nem fogadom el az ajánlatát? Pedig én senki se vagyok... Akkor miért ilyen fontos neki ez a dal? Vagy talán nem is miattam ilyen ideges? Szállj le a fellegekből, Sophie! - parancsoltam magamra gondolatban.
- Kávét, teát, péksütit? Mit hozhatok? - érdeklődtem.
- Egy kávé jól esne - huppant le a kanapéra Jason, majd az eddig a hóna alatt tartott iratgyűjtőben kezdett el turkálni.
- Justin? - néztem rá kérdőn, de mégis lágy tekintettel. Nem akartam, hogy az amúgy is elég szarnak ígérkező napját még rosszabbá tegyem.
- Nem kérek semmit, köszönöm - mondta óvatosan.
Bólintottam, majd be is slisszoltam a konyhába, hogy főzzek Jasonnek egy kávét. Azonban Justin követett.
- Figyelj Sophie - kezdett bele óvatosan, de meg is állt, mivel idő közben berekedt. Köhögött egyet, rendet téve a hangszálai között, majd újból megszólalt: - Jason nagyon ellene van ennek a klipnek, de én nagyon szeretem a... hangodat, és úgy gondolom, hogy tehetséges vagy. Ezért akartam, hogy másnak is... jusson... a hangodból. Felbéreltem a világ egyik legjobb menedzserét, aki nemrég tért vissza.
A világ egyik legjobb menedzsere, aki nemrég tért vissza... Vajon ki a bánat lehet ő?
Aztán egyszer csak beugrott.
Ajaj... Ajajaj!
- Ugye csak nem... - krákogtam ezúttal én, de nem volt elég lelki jelenlétem ahhoz, hogy megköszörüljem a torkomat. Így hát elhalt hanggal tátogni kezdtem, mint egy hal. Biztosan szuperül néztem ki...
- Csak de - bólintott, majd csodálattal teli pillantással kiejtette a nevet, ami az énekesek körében felért az “Isten” szócskával - Scott Dawson.
Ebben a pillanatban nagyon sok minden történt.
A szememből kiszökött egy régóta tartogatott könnycsepp, a kávéfőző hangos sípolással jelezte, hogy a forró ital lefőtt, aztán pedig kivágódott a bejárati ajtó, küszöbén egy élénksárga Jacko kalapos hapsival. A férfi barátságos hangon megszólalt: - Halihó!
Azokban a röpke, de mégis éveknek tűn momentumokban valami megmozdult bennem.
A felismerés? A félelem? Az öröm? Vagy mindezek egyszerre? A mai napig nem tudom. Arra viszont emlékszek, hogy Justin aggódó tekintettel megkérdezte: - Sophie, jól vagy?
- Édes Istenem - szólaltam meg, majd újabb könnykísérettel ott hagytam Justint meg az egyre hangosabban sípoló kávéfőzőt, és a hall felé iramodtam, ahol a sztármagazinokból, tévéből jól ismert arc fogadott: Scott Dawsoné, a világ legjobb menedzseré. Igen, talán ez a helyes kifejezés. Ellentétben Justinnal, az én elveim szerint Scott Dawson a világ legjobb mendzsere, ne pedig ez egyik legjobb...
Miközben felé száguldottam, még egyszer végigjárattam a pillantáson az ismerős vonásokon: A vállig érő, hullámos, vékony szálú, de mégis teljesen hófehér hajzuhatagon, a barátságos, barna szemeken, és az egyre ráncosodó, sok-sok partit megélő bőrön. Egy élénksárga kalap volt rajta, fűzöld zakóval és nadrággal. Ez kétségtelen: ő Scott Dawson!
Még mindig felé száguldottam, nem törődve Scott, Jason és Justin értetlen tekintetével. Csak futottam és futottam, miközben próbáltam feldolgozni a tényt: a világ legjobb menedzsere nekem fog dolgozni! Hát nem én vagyok a világ legszerencsésebb embere?
Persze, hogy az vagy, te idióta - szólalt meg egy kis hang a fejemben.
Ebben a pillanatban elértem hozzá, és a nyakába ugrottam. Úgy üdvözöltem, mint egy réges régről ismert barátot.
Nem akartam elengedni, mert akkora rajongója voltam... Ő egy zseni! A világ legjobbja! Egy géniusz!
A szememből megállíthatatlanul kezdek el potyogni a könnyek, teljesen úgy, mint egy tomboló hormonokkal küzdő One Direction rajongónak. Esküszöm, majdnem, de csak majdnem, el is sikítottam magamat. Szerencsére ez nem történt meg.
Legnagyobb meglepetésemre Scottot egyáltalán nem zavarta, hogy így letámadtam. Sőt! Elmosolyodott és visszaölelt! Ha ő nem lett volna az ötvenes éveinek végén, akkor azt mondtam volna, hogy ez első látásra szerelem volt.
- Hát itt az én drága ügyfelem! - nevetett fel, majd óvatosan lehámozta a karjaimat a nyaka körül. Szinte hallottam magamban Dee hangját: “Megőrültél? Egy ilyen öreg fószert ölelgetsz? Normális vagy?” Na persze ezt Dee nem értheti meg... Soha sem fogja. Scott Dawson az, akiért talán a legjobban rajongok... Még a kedvenc bandámért, a Florence + he Machine-ért sem rajongok ennyire... Miközben kiburkolóztam a kissé szivarfüstös, férfi Chanel parfüm illatú felhőből, ami őt ölelte körbe, hirtelen rájöttem, hogy hol is vagyok.
- Khm, bocsánat - lettem urrá a vonásaimon, mire a hátam mögül ideges kuncogás tört fel. Justin... - A nevem Sophie Monroe, és igen, én vagyok az. Óriási megtiszteltetés ez nekem... Azt hiszem, és vagyok az egyik legnagyobb rajongója!
- Jaj, ne! Könyörgöm, de magázz! Már így is elegem van a ráncaimból! - szörnyülködött, mire elpirultam. Azt hiszem, a jövőben máshogy jelzem tiszteletemet a felnőttek irányába.
- Bocsánat.
- Üsse kő! Ezeknek a szép kék szemeknek elnézem! - nevetett fel. - No meg ha kaphatok egy kis teát! - csapta össze a tenyerét.
- Máris hozom! - kiáltott Justin a konyhából.
Hálás pillantásokat küldtem felé, mire ő csak mosolygott.
- Remek! - bólintott Scott. Rövid habozás után a zakója mellén lévő zsebben kezdett el turkálni, és elhúzott egy hosszú, meglehetősen vastag szivart, és egy gyújtót. - Szabad lesz? - nézett rám.
Ki nem állhatom a cigifüstöt, de a csodálatom valahogy felrúgott minden szabályt, amit eddigi életemben magamnak csináltam. Így hát hevesen bólogatni kezdtem, miközben pislogás nélkül, csillogó szemekkel néztem az öreget, aki először Justinhoz, majd Jasonhöz ment el kezet fogni.
- Helló, Jason! - fordult a férfihez, aki sértődötten keresgélt az irattartójában. - Hogy ityeg?
- Szerbusz, Scott - mondta kimérten, majd azzal vissza is fordult a papírokhoz. - Jól vagyok, és te?
- Meglehetősen remekül! - válaszolt lelkesen, majd jó mélyet szívott a szivarból.