1. FEJEZET - Best Thing - One Direction Fanfic

Best thing...

1. fejezet 

Váratlan 

Hűha! Hát eljutottunk idáig is! Bár nem lett meg sajnos az 1000 oldalletöltés mára, augusztus 1-re beígértem az első részt, és tartom is magam a határidőhöz. Szeretném megint megismételni magam, miszerint ez nem egy JB fanfic, hanem 1D fanfic, de a csavarok érdekében Justin is helyet foglal benne egy bizonyos ideig. Még van pár fejezet, amíg a fiúk bekerülnek, addig kérlek, legyetek türelemmel! (: 
Minden részhez lesznek képek, amiket én és/vagy @Noricii fog(unk) szerkeszteni. (:

Remélem tetszeni fog!
Puszi, - Ciara

P.S.: 
Minden fejezet elé beteszem az aznapi újságcikkeket, amik a témával kapcsolatosak. Érdemes elolvasni őket, mert sokat elárulnak a szereplőkről. (:

AZNAPI ÚJSÁGCIKKEK, AMIK ÉRDEKELHETNEK:

JUSTIN BIEBER MAGÁNYOS - EXKLUZÍV INTERJÚ AZ ÉNEKESSEL

Helen: Szia, Justin! Igazak a hírek?  Tényleg depresszióba üldözött Selena? 

Justin: Üdv, Helen. Nos, depressziós voltam, egy ideig, tényleg, de nem Selena miatt. 

H: Hát akkor...?

JB: Már két hónap eltelt hogy szakítottunk - közös megegyezés alapján - és magányos vagyok. A családom Kanadában él, egyedül Jason, a menedzserem, es Usher az, akik mellettem vannak. Meg persze a rajongóim, de velük nem minden nap találkozok, sajnos. 

H: Lehet, hogy korán kérdezem, hiszen alig két hónapja, hogy szakítottatok, de hogy állsz a lányok terén? 

JB: Hát most van egy lány... De egyelőre nem mondok semmit se. 

H: Justin, annyit azért mondj el a Popstars! olvasóinak, hogy együtt vagytok ezzel a titokatos lánnyal?

JB: Nem, hiszen nem is ismer!

H: Hűha! Hát akkor milyen szerelem ez?

JB: Egyoldalú. Én távolról csodálom, ő meg még a létezésemről sem tud!

H: Justin Bieber létezéséről mindenki tud! 

JB: Éjjel-nappal dolgozik...

H: És ezt honnan tudod? 

JB: Onnan, hogy naponta tölt fel videókat a youtube-ra. Hidd el, ez nem semmi teljesítmény!

H: Akkor ez a lány egy énekes lenne? 

JB: Az bizony. 

H: Hölgyeim és uraim Justin Bieber szerelmes! Köszönöm ezt a remek interjút, Jus!

JB: Én köszönöm, Helen!

A ONE DIRECTION ÓRIÁSI DRÁMÁKON VAN TÚL

A One Direction öt tagja egyre híresebb, gazdagabb, keresettebb. Viszont ők is emberek, és nekik is van magánéletük - nem is akármilyen! Egy hónappal ezelőtt még mindegyik férfiúnak - kivéve Niall Horant - volt barátnője. Mára már egyedül Louis Tomlinson az, aki a kapcsolatával kérkedhet, de ő is nagy veszekedéseken vannak túl. És ennek mindenki tudja az okát. Április 10-én volt egy óriási buli, a bandatagok szervezésében. Ott volt Justin Bieber, Ed Sheeran, a Jonas, Demi Lovato és még megannyi tinisztár. Azon a partin történt valami - amiről egyébként mindegyik résztvevő hallgat - és felforgatta az egész 1D-t. Azóta veszekedések hada járta át a bandát, kivéve a még mindig szingli Horant. Vajon mi történt, amiért Danielle Peazer, Perry Edwards, és Linda Black is otthagyta szerelmét? A válasz: nem tudjuk. Azt az estét olyasfajta titoktartás övezi a sztárok körében, hogy még mi sem tudtunk meg semmit se. De aggodalomra semmi ok! Egyszer úgyis kiderül az igazság, és önök lesznek az elsők, akik megtudják!

A RÉGI SZTÁRMENEDZSER KIJELENTETTE: "VISSZATÉREK!"

Nemsokára egy sztár nagyon szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis a sztármenedzser - aki többek közt beindította Britney, Rihanna és Jennifer Lopez karrierjét - visszatér! Ő maga mondta a egy külföldi újságnak tett interjúban, hogy hamarosan visszatér, és újabb sztárt fog pátyolgatni! Scott Dawson, a sztárvilág tárt karokkal vár!

HARRY STYLES: SAPKADIVAT

Az 1D észbontóan szexi, hölgyfaló tagja, Harry Styles is megerősítette, hogy sapkát - kivéve baseball-sapkát - csak akkor hord, ha előző éjjel együtt volt valakivel. "Tegnap éjjel is voltam valakivel, ami azt illeti" - válaszolta az énekes riporterünknek a "Ma is van rajtad sapka" kijelentése

HARRY SYTLES (1D) ÉS ZAYN MALIK (1D) KÖZÖSEN GYÓGYULNAK A DEPPRESSZIÓBÓL?

Mindkét 1D tag elég szomorúnak mondhatja magát a tömeges szakítások után. Viszont ketten kiváltak a sorból - Zayn Malik és Harry Styles - és tegnap este London kisebb kocsmáit járva szépen lassan részegre itták magukat. Ezután énekelve elmentek a London Eye-ig ahol a rendőrök őtizetbe vették, majd éjszakára be is csukták őket. "A két fiatal nem bírja a depressziót"  - nyilatkozta Paul Higgins, a fiúk turnémenedzsere illetve biztonsági felelőse. Vajon Harry és Zayn "gyógyulása" után megint minden megy a rendes kerékvágásban, és a két srác ugyanúgy fogja falni a nőket, mint eddig, vagy talán megváltoznak, és rájuk talál a szerelem?

"SELENA MEGKERGÜLT" - JELENTETTE KI JACK BROWN

"Selena a Justinnal való szakítása után teljesen megkergült. Minden éjjel bulikba jár, és a sárga földig leissza magát. Teljesen megkergült. " És tényleg: egyre többet hallani Selena botrányos viselkedéséről. Vajon az énekesnő átment jó kislányból nagyon rossz kislányba? Figyeljenek minket, ugyanis folyamatosan közvetítjük a híreket!

***

JÚLIUS 2, hétfő

Finom, szinte simogató szellő szökött be a nyitott ablakon át, felszabadult utazást járva a nappaliban. Télen ez zavart volna, hiszen akkoriban a levegő hideg, és bántó, de nem aznap, mikor történetem elkezdődik. Fáradtan terpeszkedtünk az olcsó kanapén Diana barátnőmmel, miközben a Felhők fölött három mérerrel című drámát néztük. Én már legalább kétszer a halálba untam magam, de Dee, a barátnőm kiguvadt szemekkel meredt a képernyőre, miközben arcán lesiklott egy könnycsepp.
...aztán még egy...
...meg még egy...
...és még egy...
Nem akartam, hogy Diana megharagudjon, ezért végigszenvedtem a filmet. Megettem két tányér pattigatott kukoricát, játszottam a telefonomon a Temple Runnal, És elszórakoztam a Starbucks-ból hozott üdítőspohár zöld szívószáljával. Végigültem a filmet egyetlen szó nélkül, egészen addig, míg fel nem csendültek a film befejező zenéi.
- Ó, Istenem, ez olyan szép film volt! - szólalt meg remegő hanggal Dee. - Megnézzük még egyszer?
- Megnézheted, de én ahhoz már nem társulok, az tuti! - jelentettem ki, majd hogy még biztosabbá tegyem szavamat, felálltam a kanapéról, és kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat.
- Tudhattam volna, hogy ez neked nem fog tetszeni... - kezdett bele a szokásos sopánkodásba a barátnőm.
- Jaj, dehogynem, remek film volt! Csak nehezemre esik megérteni, hogy a való életben mennyi lehet az esélye annak, hogy egy ilyen ronda csajba szeressen bele egy ilyen szívtipró, aki mellesleg bármilyen más csajt megkaphatna... Ez annyira... irreális - borzongtam meg a gondolatra. Mert mi van, ha tényleg lehetséges, sőt egyszer talán én... Állj le, Sophie, szállj le a magasból!
- Jaj, Sophie, túlságosan földhözragadt vagy! Vagy ez már megint onnan ered, hogy nem vagy tisztában a külsőddel? - Ó Istenem! Ha annyi egyfontosom lehetne, ahányszor én ezt hallottam már! Anyuéktól - de persze ők kötelesek ezt mondani; Dee-től - naponta tízszer; és a szüleim összes haverjától, akik szerint nincs elég önbizalmam. Viszont ezekre a mondatokra én már réges-rég kitaláltam a tökéletes választ: én nem pesszimista vagyok, hanem realista! De most valahogy mégsem jött ki rá a lépés, hogy ezt előadjam.
- Nem. Tökéletesen tisztában vagyok a külsőmmel. Pontosan ezért nem mozgok olyan körökben, mint  mondjuk Stacy Smith a végzősök közül...
- Elárulom, hogy sokkal jobb csaj vagy Stacy-nél. Az a lány egy felfújt liba! - mérgelődött Dee. És tényleg: barátnőm szemeiben vad, régóta portyázó tűz figyelt, a homlokát mély ráncokba szedte, öklét görcsösen szorította. Mintha egy kisgyereknek próbálta volna magyarázni a tutit, de az makacsul visszakozott volna. De hát ez teljesen más! Én nem kisgyerek vagyok, aki hamis ábrándban ringatja magát, hanem éppen én vagyok az, aki elmagyarázza, hogy a Miki bizony nem létezik!
- Mindegy! Én most hazamegyek. Egy élmény volt, Dee! - zártam le gyorsan, majd az ajtó felé iramodtam.
- Várj már, Sophie! - pattant fel a kanapéról. - Mondd, mi van a zenével?
Nos, igen. A “Mi van a zenével?” és hasonló kérdésektől a falra tudtam mászni. Ugyanis míg tettettem a hülyét, addig tökéletesen tudtam, hogy miről akar kérdezni. Viszont a válaszban már közel sem voltam ennyire biztos. Én akartam, és csináltam is! Zongorához, gitárhoz és csellóhoz írtam dalokat, majd elénekeltem, felvettem videóra és feltettem Youtube-ra. Csakhogy Anyám oly sokat hangoztatott mondata mára igaznak bizonyult: protekció, pénz és jó kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy énekessé válj. És nekem sajnos egyikből sem volt túl sok.
- Mi lenne? - kérdeztem vissza flegmán, mint aki nem tud semmiről. Persze Diana jól tudta, hogy csak halogatom a válasz adást.
Vágott egy “Ó, tényleg?” grimaszt, majd megszólalt: - Tudod, hogy miről beszélek! A videókkal! A saját számaidról, amiket te írtál! Az álmodról...
- Á, hogy arról. Nos, nincs semmi. Már hat dalt írtam, mindet feltettem Youtube-ra, de semmi. Na persze, én nem ábrándoztam arról sohasem, hogy majd valaki felfedez, mert én...
- Túl földhözragadt vagy - mondta nemes egyszerűséggel. Na persze, ezt naponta kábé ezerszer hallottam a szájából. “Miért nem tudsz ábrándozni egy kicsit?” “Higgy benne!” - Márpedig így lesz. Egy szép napon jön valaki, aki megváltoztatja az életedet, és...
Beszédét a telefonom csörgése zavarta meg. Kikaptam a zsebemből az ütött-kopott készüléket, majd megnéztem a számot. Ismeretlen, de nem is angol. Ki akarna engem külfüldről hívni?
Diana nagyott sóhajtott, majd megkérdezte: - Ki az, aki megmeri zavarni ezt a csodálatos pillanatot? - dünnyögte.
- Nem tudom - vallottam be, miközben még mindig csiripelt a csengőhangom. - Ismeretlen szám.
- Biztos valami ügynök az! Vedd fel, és küld el a francba!
Megnyomtam a zöld gombot, majd a fülemhez emeltem a telefont. - Haló? - szóltam bele félénken.
- Üdvözlöm! Sophie Monroe-val beszélek? - Egy férfi hangja volt, bár magasabb, mint az átlag. Egy icipicit mintha nagyképű is lett volna, bár ezt hang alapján nehéz megállapítani. A méregdrága nyaralásokat eladni próbáló ügynökök mióta nagyképűek?
- Igen, én vagyok - feleltem.
- Remek. A nevem Jason Stark, és az énekes Justin Bieber menedzsere vagyok. Mr. Bieber már régóta figyeli önt egy videómegosztón keresztül, és úgy gondolja, hogy ígéretes tehetség. Mr. Bieber hajlandó lenne beindítani az ön karrerjét, mint felfedezettje.
Elállt a szavam. Annyi gondolat terjengett a fejemben, hogy hirtelen azt sem tudtam, melyik végét kapjam el, hogy maga után húzhasson. Nem láttam magam előtt a szobát, ahol valójában voltam, csak a tömött stadionokat, ahol az én nevemet ordítják.
Mert énekesnő vagyok.
Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy valaki szórakozik velem. Miért? Diana nem tenne olyat, a suliban pedig magasról tesznek rá, hogy énekelek. De hát ha ez nem vicc, akkor...
- Miss Monroe?
- ŐőŐ, igen...? - Hajrá, Sophie! Kellj fel végre az álomból, és derítsd ki, hogy mi igaz ebből! Próbáltam minden egyes idegvégződésemet a telefonom felé irányítani, de az álmok, az ábrándozások, amik eddig valahol nagyon mélyen, elrejtve voltak előttem, most megnyíltak. Sorra kapták fel fejüket a gondolatok, amikben én voltam, a színpadon, énekelve. Előttem pedig sokezer ember, akik szeretnek...
- Akkor találkozhatnánk valahol?
- Hol és mikor? - kezdtem bele, de idő közben eszembe jutott, hogy Justin amerikai. Tehát ez a meeting nehézkes lesz... (Már ha igaz egyáltalán ez az egész...)
- Mr. Bieberrel már Angliában tartózkodunk, ezért legjobb lenne, ha már holnap találkozhatnánk. Küldök önért egy kocsit, megfelel?
- Természetesen - bólintottam. - De honnan tudja, hogy hol... - Kérdésemet már nem tudtam befejezni, mert a fülemben már csak a tárcsahang szólt.
Erőtlenül ejtettem ki a telefont a kezemből, mire az kettétőrt a kőkemény csempén.
Diana ott ugrált előttem, a kezemet szorongatva, próbált életet lehelni belém.
- Hahó! Sophie! Hahó! Ki a franc volt az? Valami baj van? Úr Isten... Azt hiszem, hívok egy mentőt...
- Ne - ragadtam meg a csuklóját gyorsan. Hirtelen visszatért belém az élet, bár... közel sem voltam jól.
- Na végre, Sophie! Áruld már el, hogy ki volt az, és hogy mit mondott, mert lassan én fogok sokkot kapni!
- Nyugi - szóltam. - Nincs semmi baj. A csávó neve Jason Stark.
- Hmmm, ismerős. Oda járt a sulinka régen, vagy mi?
- Majdnem. Mr. Stark Justin Bieber menedzsere.
Ez volt az a pillanat, amikor valami kattant benne. Az arcszíne először elfehéredett, majd zölddé vált. Miután nagy nehezen megtalálta a hangját, csak ennyit kérdezett: - Azé a Bieberé?
- Azé - mondtam óvatosan.
Aztán lassan kezdett derengeni neki is...
- Atya, Úr, Isten! - sikongatott. Ajaj... Ebből sohasem szokott jó dolog kisülni. - Sztár vagy babám! Mondtam neked, hogy valaki egyszer fel fog fedezni! Á, Istenem!
- Igazad van! - kezdtem el ugrálni én is. - Felfedeztek! Ráadásul nem is akárki!
- Bassza meg! - sikított. - Most leisszuk magunkat a sárga földig!
- Dee - kezdtem. - Én még sohasem voltam becsípve... - vallottam be szégyenlősen.
- Egyszer mindent el kell kezdeni - nevetett fel, majd elindult, hogy előhozza az imádott szeszes italait.

***

- Azt hiszem, hányni fogok - szólalt meg hirtelen Dee, mire én felpattantam, és kitámogattam a fürdőszobába. Miközben a vécécsésze felé görnyedve hányt, hátrafogtam a haját, hogy az lehetőleg ne legyen tele... minden szépséggel.
- De nem is ittál semmit - mondta, miután sikeresen kimosta a száját.
- Á, csak jól bírom a piát - nyugtattam meg, de ez nem volt igaz. Tény, hogy ittam egy keveset, de közel sem annyit, mint ő. Féltem akkor, hogy becsípek, és esetleg nem fogok hamar felkelni másnap. Pedig muszáj lesz felkelnem: hiszen (elvileg) jönnek értem!
- Ez remek - motyogta. - Kimehetnénk a nappaliba?
- Persze - mosolyodtam el halványan, majd kikísértem az említett helyiségbe.
Dee leült egy fotelbe, majd csukott szemmel dúdolni kezdett.
- De jó neked, hogy külön élhetsz a szüleidtől - böktem ki végül. - Az enyémek tuti kinyírnának, ha így leinnám magam - nevettem fel.
És tényleg: Anyám már a legkisebb csínytevésre is kiakad, még úgy is, hogy nem él velünk. Pár éve elhagyta apámat egy fiatalabbért, de mint utóbb kiderült, Apa ezt egyáltalán nem bánta. Ő is érezte, hogy a házasságuk nem olyan már, mint sok évvel azelőtt. Így hát a válás hivatalos kikiáltása után én Apuhoz költöztem, és Anyunak meg hagytam, hogy tőle sokkalta fiatalabb pasival utazza át a világot. Hál’ Istennek, Apának nincs szüksége a különösebb segítségre, de mégis remekül kijövünk. Ő sokat dolgozik, én meg sokat tanulok - esténként együtt vacsorázunk, hétvégente pedig gyakran elmegyünk egy közös sétára a Hyde parkba. Végtére is, jól megvagyunk. Szeretjük egymást, és bár csonkacsalád vagyunk, szerintem remek példát mutatunk. Én jól tanulok, ő pedig egész szép posztot tölt be egy marketing cégnél.
- Hidd el, néha megöl az unalom.
- Tudom, drágám. Azért vagyok itt ilyen sokat! - mosolyodtam el, majd a tévé mellett álló, macskás órára néztem. Fél hat. - Viszont most mennem kell. Apuval együtt vacsorázunk.
- Mint mindig - felelte kicsit komoran. Felsóhajtott, majd folytatta: - Holnap nem hiszen, hogy hamar fel fogok kelni, de sok szerencsét, Sophie! Remélem nem átverés ez az egész, és... - Elaludt.
- Hétalvó - mosolyodtam el, majd nagy sóhajtások közepette a fotelhez mentem, és a karjaimba emeltem.
Hála a minden napos futásnak, és Fit-Ball edzéseknek, egész könnyen felemeltem Diana-t. Igaz, az egész csaj mindössze 43 kiló, tehát egy csontkollekció, de akkor is marha büszke voltam magamra, mert sikerült felemelnem, és áttennem a hosszú kanapéra. Levettem a zokniját, és a háta alá benyúlva kicsatoltam a melltartóját, hogy éjszaka ne nyomja. A sarokból előkerítettem egy cicás plédet, majd betakartam vele. Éppen egy párnát raktam be óvatosan a feje alá, amikor a szeme lassan kinyílt. Végigmért, majd megszólalt: - Sophie? - nézett fel kómásan, még mindig részegen.
- Hmmm?
- Te leszel Európa legnagyobb sztárja - kacsintott, majd rögtön vissza is aludt.
- Szeretlek te kis majom - válaszoltam mosolyogva, mikor már réges-rég nem hallotta.
Kisettenkedtem a picurka lakásból, majd becsuktam az ajtót a saját kulcsommal. Ó, igen, volt kulcsom a lakásához, ugyanúgy, ahogyan neki a miénkhez. Legjobb barátnők lévén gyakran jártunk egymáshoz, és az örökös “Na mikor érsz rá?” beszélgetések helyett inkább másoltattunk egy-egy kulcsot a másiknak.
Miután elfordítottam a kulcsot, lefelé indultam a nagy panelház lakásai között, mivel a lift éppen elromlott. Egyébként is félek a liftektől, tehát ha üzemképes lett volna sem megyek bele egyedül, de azért a többi lakónak elég kellemetlen lehetett a huszadikról liftezgetni...
Ahogy kiértem az ajtón, megtorpantam. A házzal szemben lévő óriási hirdetőfalon villogó óra 18:06-ot mutatott. Remek. Délelőtt 11:00 óta itt vagyok, Apu meg biztos aggódik. A telefonomat már a filmezéskor lemerítettem a sok Temple Runnal, tehát hívni sem tudott. Ügyes vagy, Sophie, gratulálok!
Hála Istennek, Diana lakása egész közel volt a miénkhez, mindössze két utcányira. Hamar hazaértem, bár igaz, egy kicsit siettem is, aminek hatására rendesen megizzadtam. Komolyan, mintha a reggeli futóedzésemről jöttem volna haza.
Benyitottam a házba, hol már kivettem Apu sziluettjét a tévé képernyője előtt. Próbáltam halkan beosonni a háta mögött, de mint mindig, most is  észrevett.
- Sophie... - kezdett bele Apu egy nagy sóhajtással egybekötve. - Nem akarsz elmondani nekem valamit?
Ajaj... Mit kellene elmondanom neki? Jasont? Azt, hogy kis híján majdnem berúgtam? Vagy hogy elkéstem a vacsiról, mert a fullrészeg barátnőmet ápolgattam?
- Hát tudod, Apu, én igazán nem ittam semmit se - Ami nem igaz, tettem hozzá magamban, mert egy icipicit azért mégiscsak kortyolgattam.
- Jaj, Sophie, nem bánom, ha néha isztok egy kicsit! Már két hete vége a sulinak, és amúgy is, úgy érzem, hogy túl zárkózott vagy. Diana-n kívül senkit sem engedsz magadhoz közel... Nem erről van szó.
- Téged is közel engedlek, Apu! De tudod, hogy Diana milyen... A szülei bolygó másik oldalán élnek, ő meg itt kushad egyedül Londonban. Olyan magányos szegény! Én vagyok az egyetlen barátja, és...
Apám egyre öregedő vonásai most kicsit elengedtek. Ő volt az egyetlen olyan ember az egész nyavalyás életemben, akit a végletekig tiszteltem, szerettem. Anyámat már akkor kizártam az életemből, amikor elhagyta Apát; így hát kettecskén maradtunk.
- Nem akarok veszekedni - jelentette ki. Én sem akartam. Amúgy ritka volt nálunk a csata: két hónapba egyszer ha összezörrentünk.
- Tudom, én sem. Úgyhogy most felmegyek, ha nem baj.
- Nem, menj csak.
Bólintottam, majd felsiettem a szobámba. Fürdés előtt és után egy jó könyvvel foglaltam el magam, hogy egyre vánszorgó gondolataim ne a másnap felé csörtessenek, hanem körülöttem. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez egy átverés, de azért valahol a lelkem egyik apró sarkában éreztem, hogy ez bizony valóság.
Már rég elmúlt este tíz, amikor Apu bekopogott a szobámba.
- Szabad - szóltam, majd kiváncsian kipillantottam a könyv fölül, hogy megnézzem mit szeretne ezekben a kései órákban.
- Tudok Jason Starkról - mondta, majd csípőre tett kézzel beljebb lépett a szobámba. Szemeiben kérdés, csodálat és büszkeség csillogott, minek hatására az én gyomromban óriási görcs nőtt.
- Honnan? - kérdeztem elhalt hangon.
- Onnan, hogy felhívott. Biztos volt benne, hogy azt fogod hinni, vicc. De még magával Bieberrel is beszéltem, még állítólag tweetelt is rólad. Úgyhogy...
- Mi-mi-micsoda? Te beszéltél Justinnal? - hitetlenkedtem.
- Ó, igen. Na de most aludj! Holnap komoly napod lesz! Jó éj, kicsim.
- Jó éjt, Apu - leheltem, majd villámsebesen lekapcsoltam az éjjeliszekrényemem lévő lámpát, és az orromig betakaróztam. Jó meleg volt, de mégis szükségem volt a meleg plédre, mert úgy éreztem, képtelen vagyok ezzel egyedül megbirkózni. Na de majd egyszer...

Másnap reggel pontban nyolckor keltem. Komótosan elkészültem; a hajamat begöndörítettem, és egy viszonylag csinos ruhát vettem fel. Sohasem szoktam sminkelni, de most elővettem az éve óta ott porosodó sminkesdobozt az ágyam alól, és elkezdtem használni a tartalmát. Felkentem egy, a bőrömmel megegyező színű alapozót, majd szemhéjtussal kihúztam a szemem. Még egy kevés szempillaspirált is feltettem, de ezzel itt be is fejeztem. Nem akartam plasztiknak tűnni már az első találkozáskor.
Miután sikeresen “kirittyentettem” magam, lefelé vettem az irányt, egész pontosan a konyhába. A talpam alatt idegesen pattogott a magassarkú, ami számomra majdnem teljesen szokatlan volt. Csak ünnepnapokon viselek ilyesmit, de előfordult már, hogy akkor sem. A konyhába érve egy cetli fogadott a pulton:

“Korán kellett indulnom, mert behívtak melózni. Remélem összejön az álmod, kicsim! Szeretlek!

Apa”

Sóhajtottam, majd kissé elszomorodva konstatáltam, hogy a mai nap csak rajtam függ. Rajtam függ, hogy az életem útjába gördített lehetőséget elfogadom-e, vagy nem. Minden egyes szál a mai naphoz van kötve - és mind olyan vékony, mint egy hajszál. Könnyen elszakadhatnak, és akkor az álmom oly gyorsan véget ér, hogy pislogni sem lesz időm.
10:00-ig viszont volt még időm, így hát úgy döntöttem, hogy - a gyomromban helyet foglalt görcstől eltekintve - elmegyek reggelizni. Ritkán ettem gyorséttermi kaját, de aznap reggel sem erőm, sem idegzetem nem lett volna a főzéshez, így hát a kényelmetlen cipőmmel küszködve elslattyogtam a McDonald’s-ig. Miközben sorban álltam, eszembe jutott, hogy meglepem Dee-t, így hát a saját sajtburger menüm mellé még vettem egy Csirkés McMuffint. Úgy tudom, ő neki az a kedvence. Elbaktattam a lakásáig, betettem a kajáját a hűtőbe. Majd később küldök neki egy SMS-t, hogy a hűtőben keresgéljen, gondoltam. Miközben lefelé botorkáltam a lépcsőn, megcsörrent a telefonom: ÚJ EMAIL ÉRKEZETT, állt a kijelzőn.

Feloldottam a zárat, majd megnéztem a küldőt. Valami Larry Payne írt, de nem volt kedvem elolvasni. Bedobtam a táskámba a telefont, és hazafelé vettem az irányt.

A ház előtt egy sötétített ablakú Mercedes állt. Kiszállt belőle egy szikár, napszemüveges hapsi, meg egy világos hajú fiú...

..Justin Bieber.