4. FEJEZET - Best Thing - One Direction Fanfic

Best thing...
4. fejezet
Egy depressziós korszak kezdete

Sziasztok! (:

Nos, ez a fejezet rövidke lett, de gyorsan be akartam fejezni, hogy Dodónak legyen mit olvasnia. :P Ugyanis drága Dodóm elkapott valamit, én meg úgy döntöttem, hogy így, gépen keresztül ez lesz a legjobb orvosság, amit neki adhatok. (:
Egyéb:
Kicsit irreálisan tudom csak kiejteni a számon - (vagy éppen leírni a Drive-ba...) - , hogy átléptük az 1200 oldalmegtekintést, és hamarosan az 1300-at is megugorjuk. Álmodom, azt hiszem csak álmodok...
Még valami:
Szeretném megköszönni mind a 9 (KILENC!) rendszeres olvasót, és azt a sok-sok kommentet, amit itt hagytok nekem. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen jól esik ez nekem... Imádlak titeket, srácok! <3

Minden ölel, puszil, és a többi (:D), - Ciara

3 hónappal ezelőtt

Harry Styles szemszöge


Sohasem gondoltam arra, hogy valaha is szerelmes leszek. A munkámból adódóan nincs időm lányokkal törődni, ha meg mégis, akkor valószínűleg csak egy éjszakára.
Pontosan ezért lepődtem meg nagyon, amikor mégis megtalált ez a különleges érzés. Bár elég furcsa módon.
Emlékszem a napra - szombat volt, és esett az eső, mint az ahogy szokott Londonban. Szabadnapom volt, de csak azért, mert egy kicsit begyulladtak a hangszálaim a túlzott énekléstől. A titkos, belvárosi lakásomban gubbasztottam, egy csésze forró teával a kezemben, miközben a laptopomat bámultam, és próbáltam nem szenvedni.
A vihar tombolt, ugyanúgy, mint a torkomban égő gyulladás. Szorosabbra húztam magam körül a plédet, és a kezemet a gőzölgő folyadék felé tettem. Jól esett a meleg.
Próbáltam felhívni Lou-t, Zayn, Liamet vagy Niallt, de mivel stúdióztak, mindegyikük telefonja lehalkítva pihent a kabátzsebükben. Igazi barátaim pedig nem voltak - hogy is lehetett volna, amikor mindegyikük kihasznált? - hiszen senki sem értette a hírnevem forrását és a sikereimet.
Miközben magányosan rátelepedtem az ál-twitteremre, eszembe jutott egy név, amivel már oly rég találkoztam; egy név, kinek tulajdonosa a legalkalmasabb ember a világon, hogy felvidítson. És ez a név nem más, mint Ed Sheeran.
Rögtön kezembe kaptam a telefonomat, ami mellettem pihent ledobva a szófán, és elkezdtem kikeresni Ed nevét a kontaktok között. Mivel a kedvencek menüben volt, hamar megtaláltam, és rögtön csörgetni kezdtem.
- Harry barátom - szólt bele barátságos hangján. - Hogy s mint?
- Ed - válaszoltam elgyötört hangon. - Szükségem lenne most egy barátra.
- Azonnal ott vagyok - mondta még, majd hallottam, ahogy záródik a bejárati ajtó. És letette.
Negyed órán keresztül vártam rá. Az ember el sem hinné, hogy én, akinek több, mint négymillió követője van twitteren, magányos lehetek. De hát ez van...
Sokat gondolkodom azon - sajnos egyre többet - , hogy milyen lenne megint normális életet élni. Ha kitörölhetném az emberek emlékeit, és én nem lennék többé világsztár, nem ismerne senki sem, csak a családom. Nem kellene ez az óriási vagyon - sem az Audi, se a lakások, se semmi. Csak magányt szeretnék, és igazi barátokat...
Ebben a pillanatban betoppant Ed. Kezében két nagy papírzacskó, az egyiken a Starbucks logója szerepelt, a másikon a Tesco-é. Áhá, tehát ezért késett sokat a fiatalember.
- Hoztam nutellát, gofrit meg kávét a Starbuckból. - Bólintottam. - Harold, mi bajod van? - huppant le mellém a szófára. Megjegyzem, mindössze egy centi kellett, hogy ne zúzza össze a telefonomat.
- Nem akarok sztár lenni - jelentettem ki. - Nem akarok ismert lenni.
- Mi történt? Mesélj!
És azzal szépen lassan elkezdtem mesélni azt, ami már régóta érik bennem. Amit egyedül csak Louis tud, senki más a bandából. Elkezdtem neki mesélni az igazat.
Elgyötört közhely már, hogy az igazság fáj. Elgyötört, elhasznált, de attól még igaz. Az igazság rendesen fáj. És amikor olyan emberről bizonyítják be az igazat, akikről nm gondolnád, akkor bizony fájdalmaid lesznek, és ezek n feltétlenül fizikai fájdalmak. Bár, ha engem kérdeznek, inkább ezerszer elviselnék egy kartörést, mintsem tovább kelljen ezt csinálnom.
- Hé, haver - szólalt meg, amikor már befejeztem a mondandómat. - Tudom, mire van szükséged. Ezen én is átmentem! Még öngyilkos is akartam lenni... De tudod mi segített?
- Na mi?
- Az, hogy minden nap minden percében, amikor csak akarok, akkor lehetek átlagos srác.
Elkerekedett a szemem. - Ezt mégis hogy éred el? Maszkot hordasz? Vagy mi?
- Dehogyis, te barom! - nevetett fel. - Csináltam egy ál-twittert.
- Nekem is van ál-twitterem, nyugi... Több is.
- Nem rajogói twittert! Hanem egy sima twittert. Mintha nem is ismernéd a One Directiont. Egy hétköznapi fiú hétköznapi twitterfiókját csináld meg.
- Rendben - bólintottam. Ha ez kell, hogy megint jól érezzem magam, akkor ezt fogom tenni.
- Jaj, majdnem elfelejtettem! - vágott közbe. - Mutatok egy videót egy oltári csajról!
- Ed, most nincs kedvem pornót nézni - szóltam lehangoltan.
- Nem pornó! Miért kell neked állandóan a szexre gondolni? - nevetett fel.
- Ha nem pornó, akkor mi a fészkes fenét akarsz nekem mutatni?
- Csak egy lányt - mondta nemes egyszerűséggel.
- Na jó.
Kivette az ölemből a laptopot, majd felment a legnagyobb videómegosztóra, a youtube-ra. Beírta a következőt a keresőbe: “Sophie Monroe sings My heart will go on”, majd megnyomta az entert, és várt. Pár pillanat már több tíz videó állt ott attól a bizonyos Sophie-tól.
- Ez meg ki a franc? - akadtam fel. Ugyan mit érdekelnek engem apró tehetséggel megáldott dalospacsirták?
- Türelmetlen vagy - sóhajtott Ed, majd elindította a videót.
És ott történt, azon pillanatok valamelyikében, hogy rám talált a szerelem.